Referenciák

Az itt olvasható tapasztalatok magánvéleménynek minősülnek, mindezeket azért adjuk közre, hogy a tisztelt olvasók minél szélesebb körben tudjanak tájékozódni az őket érdeklő témában.

 

Herbalance Balzsam

Első találkozásom a Herbanet balzsammal akkor történt, amikor gyermekem nekiesett az ajtónak és felrepedt az arca. Ezt napok alatt forradásmentesen begyógyította.
Később a gyermekem nagyon beteg lett, egy ritka vírusban szenvedett. Az egész teste csalánkiütéses volt, hajlatai, szája- és szeme környéke kirepedezett, a gyerekhez hozzáérni sem lehetett, mert ordított a fájdalomtól. A kórházból hazatérve a balzsammal kezdtem el kenni, miután az ott kapott kenőcs nem használt. Két nap múlva, amikor kontrollvizsgálatra mentünk, az orvosok meg voltak lepődve, hogy ez a kirepedezett bőr milyen szépen gyógyult.
Azóta a balzsamot és a testápolót is napi szinten használja az egész család.

13 éves korom óta pikkelysömöröm van. Eddig semmilyen krém nem mulasztotta el. A Herbanet balzsam az egyetlen, ami tünetmentessé tette. Nagyon örülök, hogy megtaláltam ezt a balzsamot.

A Herbanet balzsamot sok problémára használtam, és használom gyerekeimnél. és természetesen saját magunkon is. Felsorolom, hogy évek alatt mi- mindenre használtuk már, illetve tudott segíteni a családomnak: gyermekeim megfázásakor, az arcukat, és a homlokot kentem be, Így az arcüregből a lerakodások könnyebben tisztultak ki, használtuk fülfájásra, körbe a fül környékére, kicsit a hallójáratba. Lázcsillapításra, talpra, tenyérre és mellkasra kenve, több esetben lehúzta a lázat, nem kellett lázcsillapító. Bárányhimlő esetén a testet vékonyan bekenve csökkent a viszkető érzet, gyorsabban és hegmentesen gyógyultak a himlő jelei. Horzsolásokra, sebekre a kitisztítás után használva, gyorsan abbamaradt a vérzés, hamarabb hámosodott a sérült felület. Zúzódásos sérülésnél gyorsabban csökkent a fájdalom, a véraláfutások hamar felszívódtak. Napozás okozta égések esetén szintén jó tapasztalatokat gyűjtöttünk. Rovarcsípésekre rendszeresen használtuk, a viszketést gyorsan megszüntette, és a duzzanat is gyorsabban lelappadt. Torokfájás esetén a nyakat, a nyirokcsomókat bekenve csökkent a fájdalom, könnyebb volt a nyelés. Mellé használtuk a Herbalance Pempőt, több estben megúsztuk az orvoshoz menést. Használtuk már a balzsamot pattanásokra, és herpeszre is, gyorsan elmulasztotta.

Herbalance Pempő

Középső gyermekem három éves kora óta krónikus asztmás betegségben szenved, jelenleg 13 éves. Nagyon sokféle gyógyszer alkalmazásában volt már része, amelyek hatására kisebb-nagyobb mértékben enyhültek a tünetei. Amióta rátaláltunk a Herbalance Pempőre, azóta az asztmás rohamok megszűntek, nagyon jó a közérzete, illetve a gyermek regeneráló és koncentráló képessége is sokat változott pozitív irányba. Most már rendszeresen sportol, egyre többet tud futni. Két hónapja fogyasztja a Pempőt és hitetlenkedve nézzük a változást mi magunk is.

Unokáim rendszeresen fogyasztják a Herbalance pempőt. Az óvodás korú unokám bárányhimlő kivételével egyáltalán nem volt beteg, ezt is gyorsan 5 nap alatt átvészelte. Az iskolás korú egy napot sem hiányzott betegség miatt, sport tagozatos, kiváló tanulmányi eredménnyel zárt, és nagyon jó sport eredményeket is ért el. Javaslom minden közösségbe járó gyermeknek, ennek a terméknek a fogyasztását, mert nagyon jól erősíti az immunrendszert, ellenállóvá teszi a gyerekeket a betegségekkel szemben, és a benne lévő gyógynövényeknek köszönhetően a koncentráló képességük is nagyon jó, ezért könnyen tanulnak, kevésbé fáradékonyak.

Amióta kitudódott, hogy gyermeket várok, édesanyám tanácsára elkezdtem enni a Herbalance pempőt. Eleinte naponta reggel és este egy kávéskanálnyit fogyasztottam belőle. A pempőtől nem érzem az ilyenkori fáradtságot, levertséget. Az orvosi vizsgálatok is igazolják, hogy nagyon jó tőle a vérképem, a vizelet eredmény. A hajhullásomat és a köröm berepedezését is meggátolja. Jelenleg 7 hónapos vagyok a kicsivel és napi 3-szor eszek a pempőből. Ilyen jó eredmények mellett az orvosom sem látja szükségességét, hogy más készítményt szedjek.

Négy éves kisfiamnak rendszeresen adom a Pempőt, vitaminpótlás gyanánt. Ritkábban betegszik meg, és ha mégis, akkor gyors lefolyású. Mellékhatásként a széklete is rendbe jött, rendszeressé vált. A Pempőnek jó az íze, ezért szívesen megeszi. Jó szívvel ajánlom mindenkinek, erősíti az immunrendszert.

Nyolcadik osztály – év vége – ballagás: Minden gyermek kapott egy emléklapot az osztályfőnökétől emlékként. Ezen valami a rá jellemző viselkedés, tett stb szerepelt. Az én fiamnak ezt írták: “A felső tagozatban Te voltál az egyetlen, aki egy napot sem hiányzott az iskolából betegség miatt”.
Herbalance Pempőt szedett.

Barátnőm kisfia krónikus étvágytalanságban szenved. Nála még az édesség sem volt nyerő. A pempő fogyasztása lévén a gyermek elkezdett enni. Igaz most sem viszi túlzásba, de már szól, hogy éhes vagyok – szülei óriási örömére.

Az egyik ismerősöm januárban kezdte el a Herbalance Pempőt 4 éves kislányának adni, mivel 2 napot volt oviban, majd beteg 2 hétig. Állandó gyógyszereket kapott, melyektől már a gyomra is kikészült a lánynak. 3 hét után, melyet a lány végig oviban töltött, az anyuka megköszönte, hogy ajánlottuk neki.

Herbalance Szirup

A lányom 12 éves és komoly problémái lettek a tavasz folyamán. Folyt az orra, könnyezett a szeme és fájt a torka. Megállapították, hogy allergiás. Használta az orvos által előírt gyógyszereket, de sajnos a probléma nem oldódott meg. Hallottunk ismerősöktől a Szirupról, elmondták a jó tapasztalataikat és kipróbáltuk. Pár hét után megszűnt az említett probléma.

10 éves lányom lázas volt és köhögött. Egyik ismerősömtől hallottam a Szirupról, amit kipróbáltam. 3X1 kanál Szirupot adtam be és két nap múlva semmi baja nem volt. Még 3 napig szedte és azóta sincs semmi problémánk. Mindenkinek csak ajánlati tudom!

Hét éves kisfiam megfázott, csúnyán köhögött. Megvásároltam a Herbalance Szirupot, 3 x 1 teáskanállal adtam neki. Már a harmadik napon csökkent a köhögés, felszakadozott a lerakódás. Javult a közérzete. A szirupot hígítás nélkül önmagában adtam kisfiamnak, aki szívesen fogyasztotta, mert jó ízű volt.
16 éves lányom folyamatosan köhögött és még 1,5 hónapos antibiotikumos kezelés után sem javult az állapota. Ekkor hallottam egy régi ismerősömtől a Herbalance Szirupról. Abbahagytuk az orvos által előírt gyógyszerek szedését és elkezdtük használni. A Szirupot napi 3X1 evőkanállal fogyasztotta. A köhögés két nap múlva enyhült és 1,5 hét után elfelejtettük a kínzó köhögést és az éjjeli nem alvást. Természetesen a termékeket továbbra is használjuk, de ma már azt is elfelejtettük, hogy valaha köhögéses probléma volt a családban. Azóta 3 és fél hónap telt el. Természetesen mindig van elkészítve szirup, ha esetleg valaki megfázna, köhögne, azonnal kéznél legyen. Ezúttal is köszönöm, hogy az Önök termékét használhatom.

Négy és féléves kisfiamnak két éves kora óta állandóan fennálló felső légúti megbetegedése van. Szinte nem volt olyan téli hónap, amikor ne kapott volna antibiotikumot. „Nincs veszteni valónk!” gondolattal kipróbáltuk a Herbalance Szirupot. Köhögései jelentősen csökkentek, nappal már nem is fordult elő, hajnalban pedig csak egyet, kettőt köhint.

A kislányomban orrfolyása volt, rögtön elkezdtem neki adni a Szirupot, 3 x 1 teáskanállal naponta egy deci gyümölcslébe. Négy nap alatt teljesen elmúltak a tünetei.

A fiam 11 éves, sajnos már harmadik éve asztmás. Rendszeresen járunk Szegedre, kontrollvizsgálatra, gyógyszereket is szed. Főleg az éjszakai órákban rossz a légzése, mivel bedugul az orra. Elkezdtük szedni a Herbalance Szirupot. Az első napokban az orrváladékozás felerősödött, majd a hét végére fokozatosan elmúlt. Ez idő alatt nem volt nehéz légzése. Ez a szirup nagyon jól bevált a fiamnál

Herbanet Testápoló

A kisfiamnak a testápolót popsi kenőcsnek is használom, kiváló eredménnyel. A bőre nagyon szépen lebarnult nyáron és még mindig tartja a színét. Nagyon örülök ezeknek a termékeknek. Másoknak is ajánlom.

Egy ismerősünk kisfia három éves, mivel tele volt az egész teste ekcémával, ajánlottuk a testápolót, hogy próbálják ki Bármit kaptak rá eddig, semmi sem használt, illetve már csak tisztán vízzel fürdették. Elfogadták tőlünk a testápolót és pár hét után boldogan közölték velünk, hogy a gyerekről eltűnt az ekcéma.

 

EnergiQ

Az Energiq használatával az alábbi tapasztalatot szeretném megosztani: 12 éves lányomról 2. osztályban derült ki, hogy diszlexiás. Az iskolában neki sokkal több odafigyelésre, tanulásra volt szüksége, hogy lépést tudjon tartani a társaival. A tabletta szedése során tapasztaltuk, hogy a hangulata sokat javult, jobb kedvű lett, könnyebben tanult. Ez a jegyein is megmutatkozott.

11 éves fiamnak vásároltam az Energiq tablettát. Kb 2 hét után tapasztaltuk, hogy fiam estére nem olyan fáradt, és ő is mondta, hogy az órákon jobban tud figyelni. A házi feladattal is gyorsabban elkészült, a délután edzéseken sem érezte magát fáradtnak, és a közérzete is jobb. Amióta szedi az Energiq-t beteg sem volt. Javaslom minden iskolába járó gyereknek.

Fiam 4. osztályos, angol tagozatra jár és versenyszerűen sportol. Tavaly november óta szedi rendszeresen az Energiq-t. (reggel-este 1-1 szemet) Már az első hónapban tapasztaltuk, hogy kevesebb időt tölt a tanulással, és a tanulmányi eredménye is változatlanul jó. A sport eredményei is jók,és nem érzi esténként sem fáradtnak magát.

 

Miért fogyasszunk s adjunk a gyerekeknek is Flavonoidokban gazdag gyümölcsöket?

Egyes nyugati becslések szerint a gyermekek közel 90%-a nem fogyaszt elegendő, vitaminokban, flavonoidokban gazdag gyümölcsöt, zöldséget. Ezért fejlődő szervezetük nem jut elegendő vitaminhoz, ásványhoz és nyomelemekhez. A mi felelősségünk, hogy növekedésük minden szakaszában hozzájussanak e létfontosságú tápanyagokhoz. S a felnőttek sem nélkülözhetik szervezetükre gyakorolt áldásos hatásaikat.

Bizonyos vitaminok, ásványi anyagok hiánya visszafordíthatatlan rendellenességeket, akár idegrendszeri, vázrendszeri, növekedési stb. zavarokat okozhat. Legalább ilyen fontos odafigyelnünk a gyermekek megfelelő emésztésére, hiszen a rosszul emésztett élelmiszer további problémák forrása. A gyermekkorban kialakult szokások egy életen át elkísérik az embert. Az ásványi anyagok és vitaminok jobban hasznosulnak, ha természetes formában visszük be a szervezetbe. A gyümölcsökben oly módon van jelen egyszerre több vitamin, ásványi anyag, nyomelem és aminosav, ami egymást kiegészíti, segíti a felszívódást és beépülést. Sejtjeink évezredek óta ismerik ezeket az anyagokat és megtanulták jól felhasználni, és minél természetesebb formában fogyasztjuk ezeket a táplálékokat, annál jobban hasznosítja a szervezet.

Most három, csodálatos tulajdonságokkal bíró hazai gyümölcsöt mutatunk be.

A feketeribizli, a feketeszeder és a kékszőlő magas antioxidáns tartalma miatt legértékesebb gyümölcseink közé tartozik. Mindhárom gyümölcs rendkívül gazdag tárházával rendelkezik a flavonoidoknak, melyek minden sötétvörös gyümölcsben megtalálhatók. Jól összehangolt beltartalmi értékeik miatt (egyes összetevők segítik egymást) fantasztikus hatást gyakorolnak mind a fejlődő, mind a felnőtt szervezet számára.

A feketeribizli egy összkomfortos gyümölcs. Gaz­dag vitamin- és ásványi­anyag-forrá­s: C-vitamin, provitamin A (Karotin), B1, B2, P-vi­ta­­min, kal­ci­um, vas. Nagy­ mennyi­­ségű anti­oxidánst tar­tal­maz, mely a szabad­gyökök le­kö­tésével se­gíti gyermekeink egészségének megőrzését. Csökkenti a gyakori gázképződést és megakadályozza a bélben lezajló rothadási folyamatokat, (melyeket a modern, és egyáltalán nem egészséges táplálkozási szokásaink idéznek elő), távozásra bírja a baktériumokat és mérgező anyagokat, fokozza az epetermelést, szabá­lyoz­­za az erek rugalmas­ságát és kedve­zően befolyásolja a sav­bázis-egyen­súlyt. Erősíti a szívet, javítja a máj, az anyagcsere,

a tüdő- és a szívizom funkcióit. Segíti az epét, akadályozza az epekövek képződését. Támogatja veséinket, a C-, P-, vitamin jelenléte s a benne lévő gyümölcssavak viszont oldják a húgykősav sóit, ezzel segítve azok távozását a szervezetből. Ez nagyon fontos a túlzott húsfogyasztás miatt. Kúraként alkalmazható krónikus vesegyulladás, illetve görcsös rohamállapotok esetén. Vízhajtó hatású. Zsírszegény táplálkozás mellett javíthatja a szív- véredény- és vérnyomás problémákat, és egyes reu­ma­tikus eredetű szívelég­telen­ség­eket. Gyermekek-felnőttek vashiányos vérszegénységére, fiatalok gyors növekedésénél kifejezetten ajánlott. Nyugtató hatású, segít a tartós fejfájásnál, gyorsan energizál, felfrissít, védi ellenálló képes­sé­günket. Leve javítja a látást.

A feketeszeder ­fris­sí­tő gyümölcs. Enyhén savanykás íze miatt gyermekek is szívesen fogyasztják. Foszfor- és vastartalma szintén ma­gas, javítja a vas­hiányos vérszegénységet, az ét­vágy­­­talanságot és a szoptatós anyu­­kák vashiányának kialaku­lá­sát. Védi a hajszálereket. Baktériumölő hatá­sú. A hasmenés egyik leg­jobb gyógyítója. Igen erős anti­oxi­dáns, nagyon jó multivitamin- és ásványianyag-forrás. Segíti a nyelőcső betegségeit, az egyre fiatalabb korban jelentkező savtúltengéses állapotokban gyors javulást eredményez. C-vitamin tartalma magas, vírusgyilkos gyü­mölcs­nek is becézik. Dúskál a flavonoid vegyületekben, ezért im­munserkentő, gyulladáscsökken­tő és daga­nat­megelőző hatású. Nagy mennyi­ségű A-vitamint, ásványi anyagot és gyümölcssavakat tartalmaz. Rendszeres fogyasztásával megelőzhetők a vírusok, lázas meghűlések, javítja a rekedtséget, a hangszálproblémákat.

A kékszőlő szinte mindent tartalmaz, amire szükségünk lehet. S akár többféle gyü­möl­csöt is helyettesíthet, nagyon finom gyümölcs. Jól tisztítja a vér- és emésztőrend­szert, a beleket, megszüntetheti a vese és hólyag kövesedését. Nagyobb mennyiségben fogyasztva csökkentheti a vizelet lúgosodását, és fokozza az epe­kiválasztást. Megelőzésre és daganatos be­teg­­eknek is ajánlott, mi­vel kiváló méreg­telenítő és vértisztító hatással, és magas összpolifenol-tartalommal bír. Legalább 108-féle hatóanyagot tartalmaz­, és kiemelkedően támogatja az artériákat, erősíti az erek falát. Kellő energiával tölt fel, (sportoló fiataloknak is előnyös) és felfrissít. Emésztés nélkül szolgáltat cukrot a szervezet számára. Több fontos tulajdonsága miatt kúraszerűen javasolható vérszegénységre, tartós stresszre, székreke­désre, gyulla­dásos és hurutos állapotokra, ízü­leti- és máj­rendellenességek kiegészítő keze­lé­­sére, az immunrendszer általános erősítésére. Meghozza a gyermekek étvágyát, javítja bőrünk állagát. Műtétek, legyengült állapot után roborál.

FORRÁS: lurkóvilág.hu

 

Orvosi Szakcikkek

 

1; Kismamáknak szól

A következő cikkben

Dr. Mészáros Zsuzsanna

ismerteti a babavárás során felmerülő hiányállapotok megszüntetésének mikéntjét kiváló magyar termékek segítségével.

Önmagunk mellett felelősek vagyunk a megszületendő gyermekünkért már akkor, amikor még meg sem születik.

Minden előadásomban és cikkemben szerepel a rost dús, kevesebb Nátrium só fogyasztás és kevesebb, de jobb minőségű fehérje fogyasztás javaslata.

Felkészülés a kismamaságra már lánykorban meg kell, hogy kezdődjön: az első és legfontosabb az étrend. Reggelire: gyümölcs vagy gyümölcslé, könnyű gabonapelyhek (zab, köles, tönköly és búzapehely gyümölcslével, kefirrel)

A rostok mellett az omega zsírsavaknak is komoly jelentősége van. A Green Helenát már a felkészülés alatt és az egész terhesség alatt is lehet fogyasztani: növényi rostokban és lenmagban gazdag készítmény.

A MIKRO-ROSTOKNAK rendkívüli szerepe van a táplálkozásban:

  • A hasznos bélbaktériumok tápanyagai
  • A felesleges koleszterint megkötik a bélben
  • A toxikus, káros anyagokat is megkötik a tápcsatornában
  • Daganat ellenes hatásúak (Klinikailag bizonyították)
  • Ezek a hasznos rostok növelik a bélben termelődött hormonok képződését, melyek az anyagcsere fontos hormonjai
  • Nagy a víz- és olajfelesleges zsiradék megkötő képességük: Pektin, Inulin (almavelő, fokhagyma, hagyma)
  • Az élelmi rostok SEGÍTIK A KÁROS ANYAGOKAT SEMLEGESÍTŐ ENZIMEK MŰKÖDÉSÉT A MÁJBAN, BÉLBEN.
  • Lassítják a direkt cukrok felszívódását. (zab, árpa)
  • A hasznos bélbaktériumok a cellulózból (oldhatatlan rost) fontos un. RÖVID SZÉNLÁNCÚ ZSÍRSAVAKAT KÉSZÍTENEK, melyek a B-vitaminokkal együtt az anyagcserében fontos szerepük van. Ezért lényeges MINDENKINEK (nemcsak kismamáknak!) ROSTOKAT, ZÖLDSÉGET, GYÜMÖLCSÖT FOGYASZTANI.

A terhesség ELSŐ HARMADÁBAN: A Green termékek közül a HELENA gond nélkül fogyasztható. AZ ALMAVELŐ-t tartalmazó PEMPŐ kifejezetten jót tesz. Vitaminhiányt és rostot is pótol. KOMBUCHA segít a máj méregtelenítésében. A HERBANET TEÁK KÖZÜL BÁRMELYIK egyenletesen egész napra elosztva mézzel, gyümölcslével különösen jó hatású. A teák az utolsó harmadban kifejezetten segítenek a máj méregtelenítő munkájában, hiszen a baba ilyenkor rendkívüli munkát jelent a máj és veseműködésnek.

MÁSODIK HARMADBAN a baba minden szerve kifejlődött és működik, csak a súlya kicsi. A méhlepény ekkor kezdi a munkáját. A fent leírt termékek mindegyike itt is fogyasztható, és ha vashiány lép fel (bár ekkor még ritka) az ENERGIQ is megkezdhető. Mellette fogyasszanak céklát, spenótot, áfonyát, feketeszedret, piros szőlőt (FLAVIL TERMÉKEK) és zöldségeket is.

A Kurkuma termékek bármelyike ÉTELEKBE KEVERVE egyenletes és kímélőbb hatású ilyenkor. A máj- és epeműködés már terhelt, így a húsételekbe (levesek, pörköltek, párolt húsok) keverve finomabb ízű és könnyebb emésztésűvé válnak.

A HELENÁT FOLYMATOSAN AJÁNLOTT FOGYASZTANI OMEGA ZSÍRSAV ÉS A ROST TARTALMA MIATT.

HARMADIK HARMADBAN a baba súlya, agya rohamosan gyarapodik. Ekkor kell a vas és nyomelem pótlás ENERGIQ és Helenával. A FLAVIL termékek az ilyenkor enyhébb bélműködésen sokat segíthet.

A SZÁJ ÉS LÁBÁPOLÁS RENDKÍVÜLIEN FONTOS. A fogakból sok Kalciumot veszít mindenki, ezért a pótlása a Magnéziummal és Omega zsírsavakkal együtt fontos. (Helena, ENERGIQ, Omega, Magnézium) Az étrendben: spenót, sóska, répa, sütőtök magas Kalcium tartalmúak a húsok mellett. A Herbanet Foggél kifejezetten javasolt, hiszen a vashiány miatt az íny vérzékenyebb.

Lábápolás: HERBANET LÁBÁPOLÓ hűsít, fájdalmat csillapít és a bokák körüli duzzanatot is csökkenti.

A HERBANET BALZSAM a száraz, vitaminhiányos bőr ápolásában naponta szükséges. Főleg a kéz- és lábápolásban fontos szerepe van.

Nálunk, ha a családban valaki kismama és mindig a fenti termékeket viszem ajándékba, hiszen ilyenkor az amúgy is megnövekedett családi kiadásokban igazán ajándék.

Dr. Mészáros Zsuzsanna

• A következő cikkben

 Dr. Füleki Mária tanácsait olvashatja el a babavárással kapcsolatban:

Az egyik legszebb dolog az életben a babavárás, fogantatás előtt a tervezgetés, a várandós időszakban fokozott készülődés az ismeretlen ismerős dolgokra, születés után a baba körüli teendők mind-mind jó érzéssel töltenek el minket.

És most egy kicsit arról szeretnék veletek beszélni, hogy mit is kellene tenni, hogy ezek valóban örömteli időszakok legyenek.

  • Egy nő két dologért hajlandó mindent megtenni! Egyszer azért, hogy legyen gyereke, másrészt azért, hogy NE legyen gyereke. Egy egészséges gyerek felneveléséhez kell az anya, aki akarja a gyereket, és kell az apa is, mert egy családban mindketten más szerepet tanítanak a gyereknek.
  • A gyerek, az új generáció, egészségesen akar megszületni, mert a fajfenntartást ő fogja biztosítani. Az anya szervezetének a kizsákmányolása árán is egészséges akar maradni!
  •  A gyerekvállalással a mindennapi élet, az élethez való hozzáállás, a felelősségvállalás, az alkalmazkodóképesség változáson megy át. A kismama nemcsak testileg, de lelkileg is változik, de ha megfigyelitek, a fiúból nemcsak férfi, de apa is lesz, ez is nagy változás!

A legjobb, ha a családtervezés tudatos, és a testet és a lelket is felkészítik a leendő szülők. Ma már sajnos, vagy szerencsére, nem, tudom, de a három generációs családmodell már nem divatos. Régen természetes volt, hogy a nagyszülő együtt élt a családdal, a nagyobb testvér, vagy unokatestvér gondoskodott a kisebbről, így akarva, akaratlan rész vett a kisgyerek pelenkázásában, etetésében, fürdetésében, vagyis egyáltalán látta, hogy mi a teendő egy újszülöttel, egy síró kisbabával. Ma viszont a fiatalok külön mennek, ami az önállóságuk szempontjából nem rossz, de felvet egy csomó mindent:

Meg tudok-e felelni az élet elvárásainak, ha terhes leszek, ha lesz egy kisbabám? El tudom-e látni? Mit kezdek vele, ha sír, ha beteg lesz? Megmarad-e a munkahelyem? Ha szülök, mi lesz a karrieremmel? Szülés után visszavesznek-e a munkába? Ha most lemaradok a munkámban, és később mégis egyedül kell eltartanom magam, akkor ezt hogyan oldom meg? Tudok-e jó anya lenni? Meg tudom-e adni a gyerekemnek, amit szeretnék? A párom akkor is fog szeretni, ha nagy hasam lesz? Akkor is, ha a szoptatás után a melleim lógnak? Ha csíkos lesz a hasam?

Biztosan mindenkinek eszébe jutott már egy-két dolog.

A lényeg, hogy a pároknak tudniuk kell, hogy akarnak-e babát vagy sem, mert lehet, hogy szeretnének, de valahol ott legbelül még bizonytalanok, nem biztos, hogy akarnak is. Akkor nem biztos, hogy összejön a baba! Ha mindketten szeretnének, és már görcsösen várják, hogy most egy hetet, vagy talán egy napot, vagy órát késett a menstruáció, akkor ez szintén feszültséget eredményez, ami szintén nem kedvez a baba jövetelének. Ha mindketten őszintén, belülről fakadóan szeretnének babát, akkor az jönni fog, természetesen, ha nincs egészségügyi kizáró oka.

A kizáró ok lehet a hímivarsejtekben, ha számban és mozgékonyságban nem megfelelőek, hogy a hüvelyváladékon át bejussanak a méhbe, és eljussanak a petevezetékbe, és ott megtermékenyítsék a petesejtet.  Az első akadály lehet a hüvelyváladék, ha nem megfelelő a vegyhatása, gyulladásban van, allergiás reakció alakul ki az ondóváladékra. Amennyiben nincs peteérés, a hímivarsejt nem tud mit megtermékenyíteni, ha a petevezeték elzáródott, nem jut hozzá a hímivarsejt. Ha a nő hormonháztartása nincs egyensúlyban, gond lehet a terhesség minden szakaszában.

Hogyan készítsük fel a testünket ahhoz, hogy a petesejt és a hímivarsejt is egészséges legyen, és a megtermékenyítés megtörténjen.

Éljünk egészségesen! Ha babát akarunk, szokjunk le a cigiről, ha dohányzunk, tegyük rendbe az emésztésünket, a székelési szokásainkat, méregtelenítsünk, hogy a baba salakmentes környezetben tudjon fejlődni. Éljünk vidáman, ne görcsösen, de a túlzásokat kerüljük.

A fogamzásgátló elhagyása után, vagy bármilyen gyógyszerfogyasztás esetén jó, ha várunk néhány hónapot.

Valamelyik zöld fogyasztása a rosttartalom miatt fontos, de ezt ki – ki válassza ki magának. A Pempő, a C-vitamin, a rezveratrol, a Halolaj E-vitaminnal kapszula, Heiwa tea fogyasztása javasolt. Fontos a szervezetet olyan állapotba hozni, hogy a legegészségesebb ivarsejtek tudjanak kifejlődni, melyek megtermékenyülnek. Ez a lépés a fiúknak legalább annyira fontos, mint a lányoknak!

A nőknek nagyon fontos a napi rendszeres székletürítés. Nem hiányzik a méreganyagok visszaszívódása a környezetbe, hiszen ott a méh! Ráadásul, ha nem szokjuk meg a rendszeres ürítést, nagyobb gondunk lesz, ha már nagyobb a pocak, nagyfokú vérbőség alakul ki a kismedencében, a vénás keringés akadályozott, ezért alakul ki olyan gyakran a lábszáron visszértágulat, és aranyér, és a baba nyomja a vastagbelet is. A leendő anyukáknak érdemes feltölteniük szervezetüket vassal és kalciummal, mert a baba egészségesen akar a világra jönni és elveszi az anyától!

Amikor valóban késik a menzes, pozitív a terhességi teszt, a nőgyógyász is megerősíti a terhességet, akkor jön a kitörő öröm, és jó esetben a készülődés, tervezgetés. Rosszabb esetben a kétely, hogy most van-e itt a megfelelő idő? Mi lesz, ha bajom lesz nekem vagy a babának stb.?

Induljunk ki abból, hogy ez egy várt és óhajtott terhesség, de ne is hívjuk terhességnek, mert ez nem teher, vagy édes teher, vagy áldott állapot, vagy más állapot, de mindenképpen jó. A tehernek van egy rossz kicsengése.

A mi szervezetünk 75%-a víz, az újszülötté 90%, de azt a 10% egyebet az anyának kell biztosítania, és ott van a méhlepény, tele erekkel, vérrel, és a méhnek is ki kell tágulnia, hogy elférjen benne a baba. A baba, a fejlődéséhez szükséges anyagokat a kismamától vonja el. A babának kialakul a csontrendszere, emiatt kell a sok kalcium, a kismamáknak romlik a foguk és vannak izületi panaszaik. A baba sok vasat igényel, hiszen tudjuk, hogy minden kismama vasszegény. Azt is tudjuk, hogy kell a fólsav és kellenek a B-vitamok a szív és idegrendszer fejlődéséhez. A babában is megindulnak az anyagcsere folyamatok, melyekhez kell energia, enzim, ezekhez kellenek a nyomelemek.

Ez nem azt jelenti, hogy a kismama kettő helyett egyen, ez azt jelenti, hogy másképpen kell ennie! Más állapotban van, ennek megfelelően másképpen kell táplálkoznia is. Továbbra is sok rostot, vitamint, nyomelemet és telítetlen zsírsavat. A sót meg kell szorítania. Mozognia kell.

A testsúlygyarapodás ne nagyon haladja meg a 10- 12 kg-t. Ez nem csak azért fontos, hogy szülés után nehezebben nyeri vissza az ember az eredeti formáját, hanem a nagyobb testsúly jobban megviseli a szívet, az ízületeket, nehezebb a mozgás, könnyebben alakul ki magas vérnyomás, ez megterheli a vesét. A sósfogyasztás korlátozása is védi a vesét. A kevesebb só kevesebb szövetnedvet köt meg, kevésbé dagad majd a kismama lába.

A kontaktust már akkor vegyük fel a babával, amikor megtudtuk, hogy ott van! Lehet hozzá beszélni, énekelni, zenét lehet vele hallgatni, később, amikor az erőteljes mozgás miatt alaktalan lesz a kismama hasa, amikor eszeveszett rugdalózás látszik és érződik, akkor meg lehet vele beszélni, hogy most már kitornáztad magad, most már légy szíves aludj, én is szeretnék pihenni. Ezekhez természetesen egy szerető leendő apa kell, aki mindenben társ tud lenni.

A Herbalance mit tud segíteni?

A Helena vasat, Kalciumot pótol, és ott van benne a rost a zöldzabban, a telítetlen zsírsav a lenmagban. Lehet szopogatni a Kalcium rágótablettát. A pempőben megtalálható a teljes B-vitamin sor, a folsav és szerves vas is. Amennyiben a kismama még mindig vashiányos, az ENERGIQ-ban  is ott a cékla, ami jól hasznosuló vasat és nyomelemeket tartalmaz, segíti a baba idegrendszerének a fejlődését. A Halolaj kapszula telítetlen zsírsavat tartalmaz.

A rezveratrol antioxidáns, és az érfalak rugalmasságáért is felel. A C-vitamin igény a kismamáknál megnövekszik.

Fontos a szájüreg és a fogak ápolása, erre kiváló termék a szájviz és a foggélünk. Sok kismamának megy tönkre a foga terhesség és szoptatás alatt. A fáradt, visszeres lábakat ápolhatjuk a Balzsammal és a lábápolóval. A kialakuló aranyeret a Balzsammal. A pocakon feszülő bőrt kenhetjük balzsammal, testápolóval, hogy a terhességi csíkok kisebb eséllyel alakuljanak ki.

mamának szoptatás alatt is célszerű fogyasztani a Helenát, Pempőt, Halolaj kapszulát, Rezveratrolt, C-vitamint. Amennyiben nem indul meg a tej, lehet próbálkozni a Heiwa teával, ha feszültség van, megemelni a Helena adagját.

És a kispapa is ott van, neki is van feladata. Neki is megváltozott az élete. Ott az új jövevény, akit várt, akinek örül, de nem tud tőle aludni, nem tudja, hogy mit kezdjen vele, vagy tudja, és sok idő vesz el ez az új tevékenység az idejéből. Neki is szabad  inni a Heiwát, szedni az Energiq-t, rezveratrolt.

A babavárás egy egész életre szól! Fontos eldönteni, hogy valóban szeretnénk, hogy a felelősséget fel tudjuk-e vállalni. Ha igen, akkor a saját dolgunkat könnyítjük meg ha mi is és a baba is egészséges. Amikor egy gyerek beteg, vagy szenved, azt nekünk is rossz elviselni.

Nem kell, hogy nagy legyen a baba, amikor megszületik. Legyen egészséges! Ahol növekszik a baba, ott max. 3,5 – 4 kg-os babának van hely. Miért kellene belepréselni egy öt kg-s babát? Sajnos ezek az óriás babák nem feltétlenül járnak jól egészségileg. Nagyobb az esély a későbbi cukorbetegségre. Nagyobb az esély arra, hogy ízületi panaszaik lesznek.

Amikor megfogunk egy olyan babát, akinek az anyukája szedte a termékeinket, az egy kemény húsú baba, aki vitaminhiányosan születik annak kisebb az ereje, lehet nagy baba, de az ereje nincs meg hozzá, kicsit tápos. Szoptatás alatt is fontos a vitamin- és nyomelempótlás, hiszen a tejbe bejutnak a baba számára hasznos anyagok.

nagyszülők helyzete is változik. Ha nagyon izgulósak, inkább igyanak Heiwát, és a felesleges aggodalmukkal ne terheljék a kismamát! Segítsenek neki, de ne akaszkodjanak rájuk, ne akarjanak minden megcsinálni helyettük, hiszen a más állapot nem betegség, hanem valóban csak más állapot, de nem tehetetlenség! Az inaktivitás a kismamának sem válik a hasznára. Lehet tornázni, sétálni, esetleg úszni is. Amikor a kismama igényli, akkor viszont nagyon nagy segítség a nagyi, és ahhoz a nagyinak is a Toppon kell lenni, így ő is töltse fel magát vitaminokkal.

Vigyázzunk magunkra, egymásra, hogy sokáig tudjunk a gyermekeinkre és unokáinkra vigyázni.

Dr. Füleki Mária

 

• Vélemény

a Herbanet Testápoló Krémről – bőrgyógyász szemmel

A készítmény kellemes illatú, jó konzisztenciájú, és gyorsan felszívódó krém. Hidratáló jellege kapcsán a bőr szárazságát szinte azonnal ellensúlyozza.

Jól beállított zsíranyagainak köszönhetően a bőr kiszáradása ellen úgy véd, hogy közben nincs a használat után ragacsos érzés.

A krém nem okoz fénylést a bőrön, azaz nem fokozza a bőr zsírosságát, így a bőr bekenése után esztétikailag is kifogástalan.

Frissítő hatás érezhető a készítmény használata nyomán.

Bőrtápláló hatása kapcsán a hám feszesebbé, jobb turgorúvá, simább, selymesebb tapintásúvá vált.

Irritatív hatást vagy allergiás jelenséget a használat során betegeimnél nem tapasztaltam.

Összefoglalva megállapítható, hogy a Herbanet krém mind száraz, mind zsíros, szeborreás bőrű egyéneknél javasolható.

Csökkenti a bőr szárazságát fokozva a bőr hidratációját, és optimalizálja a bőr felszíni lipoidjainak a mennyiségét, azaz fiziológiás helyreállító funkcióval is rendelkezik.

Mivel allergiás és irritatív hatást nem észleltem, széles körben való alkalmazását támogatom.

Megjegyzés: Családomban is nagyon jó eredménnyel használtuk a Herbalance készítményét, amikor a fiaim tengerparti nyaralásukhoz vitték el testápolóként használva napozás után. Bőrnyugtató hatásának eredményeként sem bőrpír, sem hámlás, viszketés vagy fájdalom nem jelentkezett használata után. Azóta ez a kedvenc családi testápolónk.

Dr. Kohán József

 

• Previt+ Csipkebogyós retard C-vitamin

Dr.Füleki Mária

Az emberi szervezet nem tudja előállítani, viszont a működéshez szüksége van a C vitaminra. Ez a vitamin vízben oldódik, vagyis a szervezetben nem raktározódik, így naponta rendszeresen kell fogyasztani.

A C-vitamin

– Részt vesz a kollagén szintézisben, ami többek között, az artériák falában is megtalálható, ez úton is kedvező hatása van a szív és érrendszeri betegségekre.

– Csökkenti a fogínyvérzést és egyéb bevérzéseket.

– Csökkenti a koleszterinszintet azáltal, hogy gyorsítja a koleszterin átalakulását epesavakká.

– Csökkenti a vérrögképződés esélyét.

– Hatással van a csontnövekedésre.

– Hat bizonyos hormonok szintézisére, többek között elősegíti az endorfin termelést, amit „boldogság hormonnak” is neveznek.

– Részt vesz az energiatermelésben, élénkítő és stresszoldó hatású.

– Erősíti az immunrendszert, növeli az interferon szintet, serkenti a csecsemőmirigy működését. Lázas állapotok, gyulladásos betegségek tüneteit enyhíti.

– Antioxidáns, véd a rákkeltő anyagokkal szemben és csökkenti a degeneratív folyamatok kialakulásának esélyét.

– Az allergiás tüneteket enyhíti azáltal, hogy csökkenti a histamin felszabadulását.

– Elősegíti a vas felszívódását.

A bioflavonoidok elősegítik a C-vitamin felszívódását.

A napi rendszeres bevitel mellett bizonyos állapotok a szervezet C-vitamin igényét megnövelik, ezek a stressz, dohányzás, nagyvárosi levegő, szénmonoxid, egyes gyógyszerek (fogamzásgátlók, aszpirin, cortizon), lázas állapot, műtétek, csonttörés.

A rendszeres napi egy tbl. fogyasztása bőséges folyadékbevitellel javasolt.

• Herbalance Szirup

Dr. Mészáros Zsuzsanna

A téli náthás, köhögős szezonban nagy sikert aratott a Herbalance Szirup nemcsak íze, hanem a hatása miatt is. A 21 éves orvosi gyakorlatom alatt ez a gyógynövényekből álló kanalas köptető volt a legsikeresebb.

Összetétele: Mezei kakukkfű, Mórmályva, fehérmályva,  Édesgyökér, Sáfrány szirom, Orvosi hárs, Méz, citromsav, kálium-szorbát

MEZEI KAKUKKFŰ (Thymus Serpyllum)

Hazánkban a mezei változata terjedt el. Évszázadok óta ismerik hatása, illóolaja miatt, nemcsak a konyhatechnikában, de gyógyító hatása miatt is.

Virágos hajtásából vonják ki a hatóanyagot. Illóolaja jellegzetes: Cserzőanyagot, illóolajat, flavonoidokat, almasavas sókat tartalmaz. Kiváló köhögéscsillapító, nyálkahártyák duzzanatát csökkentő, antibakteriális hatású. Legfontosabb összetevője a SZIRUPNAK.

 ÉDESGYÖKÉR (Glycyrrhiza Glabra)

A pillangósvirágúak családjába tartozik. 20 faja Eurázsiában, Amerikában, Ausztráliában őshonos. HAZÁNKBAN A TER­MESZ­TÉSBŐL VADULT KI. Homokos vidéken

Békés, Csongrád, Bács-Kiskun megyében gyakori, de a Dél-dunántúli homokos dűnéken is ismert. Több méteres gyökerű, évelő növény. A népi gyógyászat régóta köhögésre, szamárköhögésre, újabban influenza és vírusfertőzésekben is használják nyersen és gyógyteának elkészítve. 50-szer édesebb, mint a fehércukor , de  ez gyümölcscukor

Poliszacharid, (glicirrizin) nem emeli gyorsan a vércukrot, így diétás cukorbetegek jól használhatják!

Hatóanyagai: Gyümölcscukor, flavonoidok, szaponinok, keserűanyag, illóolaj. Jó köptető, görcsoldó, nyákoldó hatású, oldja a gyulladt légutak görcsét, enyhíti a köhögési rohamot asthmában is!

KISLEVELŰ – NAGYLEVELŰ HÁRS

(Tilia Cordata – Tilia Platyphyllos)

A kis és nagylevelű hárs szárított virágát kőhárs vagy orvosi hársnak nevezik.

Lombhullató, magas terebélyes fák. Virágait szárítják, ebből vonják ki a hatóanyagot.

Hatóanyagai: Flavonoidok, illó­olaj, nyálka, cserzőanyag, cián­­glikozid.

A legösszetettebb hatóanyagú komponense a SZIRUPNAK

Jól oldja a görcsös köhögési rohamokat. Teának is ízletes. Allergizáló hatása nem ismert, mert rovarbeporzású növény.

MÓRMÁLYVA (Malva Sylvestris – Mauritania) ALGÍRI FEHÉRMÁLYVA

A mályvafélék családjába tartozik. A hazánkban ismert papsajtmályva „termesztett” rokona Nagyobb levelű, sötétebb virágú.

Virágjából, leveléből vonják ki a drogot.

Hatóanyagai: Nyálka, flavonoidok (antociánidok) cser és ke­se­rűanyag.

Nyákoldó, vitamintartalma jól harmonizál a többi komponenssel. Antibakteriális hatása fokozza a többi összetevő antibakteriális hatását.

 SÁFRÁNY (Crocus Sativus)

Valódi sáfrány, Fűszersáfrány. Hazánkban termesztett, Kisázsiában, Görögországban honos.

Virágából, szirmából vonják ki a hatóanyagot.

Hatóanyaga: Illólaj, vízoldékony protokrocin, karotin, xantofil (sárga „festék”) zsírosolaj.

Görcsoldó, hurutcsillapító gyulladáscsökkentő hatású.

Fűszernek is használják íz és színjavító.

MÉZ

Már az ősember is ismerte először édes ízéért, később a gyógyító hatásáért gyűjtötték, majd a méhek ’háziasításával’ megkezdődött a nagyobb mennyiségű előállítása.

Ókori –bibliai időkben, mint gyógyító táplálék szerepel. Már az egyiptomi leírásokban szerepel, hogy a méz minden, a légzőszervekre ható természetes orvosság hatását növeli, ezt a mai kémikusok tudják: ez a propolisz tartalma, mely természetes „ragasztóanyag” kiváló antibakteriális hatású, a sejtek regenerálódását segítő anyagot is tartalmaz. A természetes immunitást növeli.

A nem pollenbeporzású növényekről gyűjtött méznek nincs allergizáló hatása (hárs, akác).

CITROMSAV

C-vitamin hatása növeli a szirup vitamin tartalmát.

KÁLIUM –SZORBÁT

Természetben is előforduló édes ízű szénhidrát. Stabilizálja a szirupban levő gyümölcscukrokat.

A SZIRUP  JAVALLATAI:

Minden köhögéssel, főleg görcsös köhögéssel járó felső és alsó légúti hurut, de a légúti allergiáknál megelőzésként is használhatjuk, itt kisebb adagban. Asthmásoknál könnyítette a váladék felköhögését, jelentősen csökkent a légszomj érzése is, de vírusos torok és melléküreg gyulladásoknál is jó tapasztalatokról számoltak be a betegeim. Mindegyik korosztály egyaránt használhatja.

DÓZISA: Csecsemő korban 2 hónapos kortól 3×2,5 ml fél éves korig.

Fél éves kortól 1 évesig 3×3 ml naponta.

1-3 éves kor között 3×5 ml.

3-6 éves 3×7,5 ml naponta.

6-12éves 3×10 ml.

12 éves kor fölött 3×15 ml betegség esetén.

Megelőzésre (szénanátha, allergiás felső-alsó légúti folyamatoknál) naponta 1× az életkori adag javasolt.

Szénhidrát tartalma 1 EVŐKANÁL (15 ml) 6 gr CH (Szén­hid­rá­tot tartalmaz)

Diétás cukorbetegek fogyaszthatják.

 

A bőr és a Herbanet Balzsam

Dr.Mészáros Zsuzsanna

Az „ehető-iható” vitamin termékek után a szépségápolás, kozmetikumok következnek.

Amit legjobban szeretek, és használok én magam is, az a Herbanet Balzsam.

Ismertetése előtt, néhány mondat a bőr funkciójáról, szerepéről.

Testünket a külvilágtól a BŐR határolja el. Nagyon sok, fontos funkciója van. Védelem a legfontosabb.

1.A külső környezetből jövő ártalmak a következők: Vírusok, Baktériumok, Gombák.

Ezek a bőrünkön meg is találhatók, de a szervezetbe csak akkor tudnak bejutni, ha ez a védelem megszűnik pl: gyulladás, égés, fagyás, sérülések stb.

A felnőtt bőrfelület kb 1,5 m2, csecsemő és kisgyermek korban kisebb. Igy is nagy felületet jelent az immunrendszerünk számára ez a védelem. Fizikai ingerektől (nyomás, ütés), fénytől, hőhatásoktól: hideg, melegtől bizonyos fokig védelmet nyújt. A túlzott napozás, a fagyás, az ionizáló sugarak (ultraibolya, gamma stb) ellen már nem tud védeni, megsérül és a bőrsejtek DNS állománya (ionizáló sugarak) is sérülhet. Az utóbbi 30-40 évben éppen az ózonlyuk miatt több a káros ultraibolya sugárzás, valamint az egyéb környezet-szennyeződés miatt a BŐR daganatos megbetegedései megháromszorozódtak! A túlzott napozás, leégés is fokozza a mélyebb bőrsejtek DNS állományának sérülését. (Egy ember életében a háromszori leégés már komolyan hajlamosít a kóros elfajulásra.)

2.A bőrnek fontos szerepe van a hő-háztartásban is. A bőralja szerkezetében levő zsír jól szigetel és a fizikai ingerektől (ütés, zúzódás stb) is bizonyos fokig véd.

3.A verejtékezésnek nemcsak a hűtés a szerepe, de a méregtelenítésben is komoly feladata van. A felesleges nátrium só jó néhány százaléka tud vízzel együtt távozni. A verejtékezéssel a szőrtüszőkben és a faggyúmirigyekben levő salakanyagok is fellazulnak és alapos tusolással, fürdéssel segítjük a szervezetet ezen kóros anyagok eltávolításában.

A bőrünk is lényeges méregtelenítő szerv!

4.A bőrről sok hasznos és káros anyag is felszívódhat, ezért nem mindegy, milyen kémiai anyagok (hasznos, káros) jutnak a szervezetünkbe. Ezt a jó tulajdonságát tudjuk kihasználni kenőcsök, krémek, illóolajak, víz, zsírok, olajak, vitaminok bejuttatásával.

A bőr szerkezeti tulajdonságait használjuk fel ehhez. Három fő rétegből áll. (Ezen belül több rétege is ismert.)

1.A felső hámló, leváló finoman elszarusodó réteg, melyeknek sejtjei tetőcserépszerűen rugalmasan tapadnak egymásra, ha „elöregednek” leválnak. Ez a réteg tudja jól felvenni a rákerült anyagokat.

2.A középső réteg rugalmas kötőszövettel és bő érhálózattal tapad a felső réteghez. Az érhálózat mellett a faggyúmirigyek egy része, a verejtékmirigyek néhány százaléka helyezkedik el rugalmas rostokba (kollagén állomány) ágyazva. Immunszerepe éppolyan sokrétű, mint a felső állományoknak.

3.Bőralja: A bőr legalsó, zsírszövetben dús rétege. A legtöbb faggyúmirigy „gyökere” idáig ér el, a verejtékmirigyek jó része innen indul. Érhálózattal ez a réteg is jól ellátott. Így már érthető, hogy a faggyúmirigyek gyulladása (pattanás) miért terjedhet olyan gyorsan a mélyebb rétegek felé, sőt a véráramba is ezen a hajszálérhálózaton juthatnak be a kórokozók. A hasznos anyagok is hasonló módon tudnak felszívódni.

Életkori sajátosságok: Újszülött korban jóval vékonyabb a felső hámló réteg és a bőralja is kevesebb zsírszövetet tartalmaz. Az immunvédelme még éretlen.

Idősebb korban: hasonlóan sérülékeny, de ott az ok több: a biológiai öregedéssel szárazzá, ráncossá válik, a rugalmasságából, feszességéből veszít, a sejtmegújulás lelassul az immunvédelemmel együtt.

A gyógyszer- és kozmetikai gyártóknak mindezeket figyelembe kell venni, és még egy fontos tényezőt is. Lehetőleg természetes anyagokból készüljön a készítmény!

Ezeket a feltételeket jól teljesítik a Herbalance kozmetikai készítmények.

Összetevői: Ginseng kivonat, Búzacsíra olaj, Avokádóolaj, Körömvirág kivonat, Virágpor kivonat, Jojoba olaj, Liget-szépe olaj, E vitamin, A vitamin olaj, Tökmagolaj, védőolajak, méhpempő illatparfüm, ioncserélt víz, glycerin, propylen glycol.

Alkotói közül a legfontosabbak a többszörösen telítetlen olajak (tökmag, ligetszépe, Jojoba olajak) melyek a bőr felső védelmi és immunrendszeri működését ugyanúgy támogatják, mint a belső készítményeikben lévő omega 3 zsírsavak. Ezek vizes közegben jól szívódnak fel és segítik az immunsejtek munkáját (ölő-és ellenanyag termelő sejtekét).

A Virágporkivonat hasonló tulajdonságokkal rendelkezik, a bőr védelmi funkcióját erősíti.

Az Avokádó olaj a természetes hámlást segíti elő.

A ginsenget belsőleg és külsőleg több ezer éve használják a Távol-keleten, tonizáló, keringést javító un. glikozidákat tartalmaz. A legújabb kutatások a sejtek megújulását serkentő hatását (DNS-RNS szintézis) bizonyították be! Vitaminokkal együtt fokozódik a hatása! Tehát a bőr öregedését lassítja.

Körömvirág: A fészkesvirágzatúak családjába tartozó gyógynövény. Évszázadok óta ismert és használt növény. Virága citromsárgától narancssárgáig változó színű, az illóolaj tartalomtól függően változik. Hatóanyagai: Karotin (A vitamin előanyaga), glikozida (szív, érrendszerre ható anyag), illóolajak. Külsőleg és belsőleg is jó hámosító hatású. Nehezen gyógyuló sebekre már az ókor óta alkalmazzák: fekélyek, állandó dörzsölésnek kitett helyekre megelőzésként.

Búzacsíra olaj: A csíráztatott búzából sajtolt magas vitamin tartalmú olaj, a vízben oldódó vitaminok mindegyikét, valamint természetes E vitamint, telítetlen zsírsavakat tartalmazó olaj. Belsőleg és külsőleg a szervezet vitamin szükségletét biztosítja, ami a sejtek megújulásához szükséges.

Méhpempő: Évezredek óta külsőleg használt vitaminokban gazdag anyag, melyet a méhek készítenek a növények nektárjából. A vitaminok felszívódását is serkenti. A többi hatóanyaggal szinergizmussal (egymás hatását erősítő tulajdonság) a bőr felső és középső rétegének megújulását, anyagcseréjét segíti.

Hogyan és mikor használjuk a Balzsamot?

Száraz, töredezett, dörzsölésnek, nagy fizikai hatásnak kitett bőrre. Eredményes javulást észleltünk ekzemás száraz, hámló, vitaminhiányos bőrön is. Az ajkak száraz, repedezését is javítja. Psoriasisban jó hatást észleltünk az életmód és táplálkozás megváltoztatása mellett. Nőgyógyászatban a gát és hüvelybemeneti (steril – nem vírus és nem bakteriális) vitaminhiányos, irritatív gyulladásiban is jó eredményeket figyeltünk meg.

Csecsemőkorban a vitamin, omega zsírsav hiányos fejbőr-gyulladásoknál hamar javulást tapasztaltunk (Szopós csecsemőknél az anyai vitaminhiányt is pótoltuk, tápszeres csecsemőknél a baba vitamin és vashiányát is rendeztük.) Ilyen esetekben kérjék ki a szakember véleményét is.

Nyáron: felületes napégésnél (leégésnél) a bőr hűtése mellett jól alkalmazható a balzsam.

 

• Herbalance Pempő

Közel  két éve ismerem ezeket a termékeket, de a gyógynövényekkel, alternatív gyógyítási módokkal már több mint  10 éve ismerkedem, így van tapasztalatom. Ebben a családom és a betegeim sokat segítenek, akik nemcsak a hagyományos nyugati orvoslás alapján szeretnének gyógyulni, vagy egészségesek maradni.

Hazánkban még hivatalosan alig elismert, komoly környezet szennyezés sok betegség kiinduló alapja.

Tavasszal megkezdődnek a földeken, kiskertekben a permetezések, de a városokban sokszor kényelmesnek tűnő, szúnyog elleni levegőben történő permetezések, aminek a következménye döbbenetes: a légúti allergiák megháromszorozódnak!

A rovarcsípések helyén nagyon komoly helyi allergiás reakciók zajlanak, mert az életben maradt rovarok a nyálukba, testváladékaikba sűrítik a permetet, ezen kívül sokkal agresszívebbek is.

Következmény: helyi és általános reakciók az emberi szervezetben, ami fájdalommal, sok gyógyszerrel és legtöbbször az általános reakcióknál táppénzzel is jár (köhögés, fulladás, lázas állapot).

A rovarokon kívül a permetet is belélegezzük, ami a tüdőn át jól felszívódik, így a vérbe jut, onnan a májba, így a májnak kellene lebontani ezeket, amire genetikailag nem vagyunk alkalmasak.

Minden ipari országban az utóbbi 30 évben megháromszorozódtak az allergiás betegségek. évek óta pontos statisztikát készítünk a betegforgalomról: áprilistól 3-4 x több beteg jelenik meg a rendelőben, mint 20 évvel ezelőtt! A gyermekkoromról nem is beszélve, akkor tavasztól késő őszig nem voltunk betegek.

Mivel hivatalosan is próbálunk ezen környezeti ártalmak ellen fellépni: kevés sikerrel! Komolyabb társadalmi összefogásra volna szükség, ami a pontos és szakszerű tömeg-tájékoztatással kellene, hogy kezdődjön. Ebben mindannyian részt kellene, hogy vegyünk.

Sokan kérdezik tőlem: miért kell állandóan vitaminokat, májműködést segítő gyógynövényeket fogyasztanunk? A fent leírtak miatt, valamint a mezőgazdasági tömegtermelés során a növények alacsony vitamin és ásványi anyag tartalma miatt. Nagyon kevés területen használnak állati trágyát, komposztot, így a talajok ásványokban elszegényednek, ezt a gyümölcsök, zöldségek íztelensége is bizonyítja, valamint a kényszer-érés során nem tud annyi vitamin képződni a gyümölcsökben, mint régen!

A Herbalance termékek ezen gondok megoldásában sokat segítenek pontos vitamin és ásványi anyag tartalmuk miatt.

A Herbalance Pempő megelőzésre, de a betegségek alatt is egyaránt jól használható!

Összetétele: almavelő, virágméz, virágpor, ginseng gyökés, méhpempő, citromsav, vitaminok, szaharóz, természetes sűrítő anyagok (karragenát)

Almavelő: Oldható (pektin) és oldhatatlan rostokat egyaránt tartalmaz (cellulóz), amik az emésztést és a vastagbél működését, vitaminok felszívódását egyaránt segítik.

Virágméz: Ősidők óta tapasztalatból, újabban tudományosan is alátámasztott tény a méz gyógyító hatása, mert a benne lévő vitaminok, hatóanyagok az egészség megőrzését segítik, és a gyógynövények hatóanyagai méz jelenlétében jobban szívódnak fel. 10 gr termékben 3 gr méz van (cukorbetegek diétájukba beszámíthatják).

Méhpempő: a propolisz gyógyító, – sebeket gyógyít, hámosító hatása is ősi tapasztalat. Segít felszívni a vitaminokat, a természetes ragasztó hatása alapján.

Virágpor: A mézben található pollenek (hársfa, akác) kevésbé allergizáló hatásúak, mint a szél által beporzott növényeké.

Óvatosságból komoly pollen érzékenyek ne fogyasszák.

Citromsav: A természetben, sőt az emberi szervezetben is előforduló vegyület.

Felfedezésében SZENT-GYÖRGYI ALBERTNEK is szerepe volt, a szénhidrát anyagcsere terméke.

A pempőben a gyümölcscukor erjedését akadályozza meg.

Ginseng gyökér (GINSENG RADIX)

A távol-keleten: Japánban, Koreában, Kínában, Szibériában őshonos. Újabban nagy területeken termesztik is. Évelő növény. Egyike a legősibb gyógyító növényeknek: „az élet gyökerének” is nevezik.

Hatóanyagai: Glikozidákat (szívműködésre ható anyagok), illóolajak, panaxsav, szaponin, nyálkát, B-, C vitaminokat tartalmaz.

Hatásai: Vérkeringést, szívműködést segíti, Csökkenti a  fizikai, szellemi fáradságot. Csökkenti a vércukrot (javítja a sejtek vércukor felhasználását), ezért segíti a növekedést és az általános erőnlétet.

Vitaminok: B1, B2, B3, B5, B6, B12, C ,E, FOLSAV, BIOTIN, a szénhidrátzsír-fehérje anyagcsere legfontosabb vitaminjai.

Szaharóz: 10 gr Pempőben  0,2 gr szaharóz van. Cukorbetegek a diétájukba beszámíthatják.

Ismételve: betegségek megelőzésére, de betegségek alatt egyaránt használható, még cukorbetegeknek is.

Komoly pollenallergiásoknak nem javasolt!

Jól emészthető, finom ízű, kisdedkortól az élet végéig javasolt.

8-9 hónapos sortól napi 1 mokkás kanállal 1 éves korig.

1-3 éves: napi 1-2 kávéskanállal (állapottól függően)

3-6 éves: napi 1-2 kávéskanállal

6-12 éves: max. 3×1 kávéskanállal

Felnőtteknek: is fogyasztható napi 3 x 1 kávéskanállal

Más Herbalance termékekkel együtt egyaránt fogyasztható.

Egymás hatását így jól erősítik. Természetesen itt is érvényesül, hogy a táplálkozást meg kell változtatni! Több rostot, kevesebb nátrium sót és kevesebb fehérje fogyasztása mellett ezek a termékek sokkal jobban hasznosulnak.

Dr Mészáros Zsuzsanna

 

• Herbalance ENERGIQ

Dr.Füleki Mária

Az elmúlt időszakban többször hiányoltatok olyan terméket, ami segíti a koncentrációs képességet, ami segíti az emésztést?   Ez az új termék rengeteg vitamint, nyomelemet, céklát, sárgarépát és spenótot tartalmaz.

A vitaminokról és a nyomelemekről a neten bárki tájékozódhat, és általában meg is teszik, erről rengeteg könyv is szól, ennek bárki utána nézhet, erről nem gondolom, hogy most írnom kellene. . Arról viszont igen, hogy önmagukban ezek az anyagok tisztán nem szívódnak fel. Vegyük csak a vasszöget. Vashiány esetén reszeljük le a vasszöget és eszegessünk belőle, hiszen hiányzik a szervezetünkből. Ettől a vashiányunk még nem szűnik meg, mert szépen kiürítjük. Már régen is tudták, hogy a vasszög nem elég önmagában, beleszurkálták az almába, attól aztán jobb lett a helyzet. Vagyis valami még kell a vason kívül, hogy megszűnjön a vashiányunk. Az a valami nem egy dolog, hanem sok és bonyolult dolog, mert a bélen keresztül fel kell szívódnia a vasnak, aztán el kell jutnia a megfelelő helyre, és be kell épülnie a megfelelő helyre, úgy, hogy a feladatát el tudja látni, a vas esetében ez történetesen a Haemoglobin, ami az oxigén szállításért felelős. Oxigén hiányában vérszegények, sápadtak, erőtlenek, aluszékonyak vagyunk, nem tudunk hosszan gondolkozni, koncentrálni. És ez csak a vas. A többi nyomelem, vitamin, enzim feladata is pontosan meghatározott.                                                                                                                A szerves alkotók is sokféle anyagot tartalmaznak úgy, ahogy az a természetben előfordul, ebbe a termékbe a cékla, a sárgarépa és a spenót került bele.

A cékla:

Az indiai ajurvédikus orvoslás kiváló vérképző gyógynövényként említi a céklagumót. A hagyományos indiai “bőrgyógyászatban” mitesszerek, pattanások és korpásodás ellen is javasolták és javasolják ma is.

A cékla Rák megelőző hatású, beírta magát a csodaszerek osztályába. Ferenczi Sándor 1970-ben Heidelbergben megjelent könyvében ad számot 18 év tapasztalatáról, a nyers céklalé daganatellenes hatásáról. Munkatársa Paul Seeger megállapította, hogy a cékla hatékonyan lép fel a rákos daganatok ellen. Az eddigi tumorgátló gyógyszerekkel szemben nem sejtosztódást, gátló méreg, hanem élettani hatóanyag: a ráksejtek csökkent oxidációját növeli oly módon, hogy a tönkrement légzőfermentet pótolja, és így a rák tulajdonképpeni okát szünteti meg. A cékla hatóanyaga a sejtlégzés aktivátora. “Ebben kiváló eszközt találunk – írja Seeger – a daganatsejt sejtlélegzésének befolyásolására és normalizálására.”

A hagymán kívül a céklának van a legnagyobb a szilícium (nyomelem) tartalma. A szilícium révén a szervezet védekezőképessége nagymértékben fokozható.  A nyers céklalé hatására a szervezet védekezésében vezető szerepet játszó sejtek, a nyiroksejtek (limfociták), plazmasejtek és faló-sejtek felszaporodnak, és az elhalt, kóros sejtek száma is növekszik. (A kóros sejtek elhalnak és kiválasztódnak.)

A cékla számos más ásványi anyagot és nyomelemet is tartalmaz a szilícium mellett: káliumot, foszfort, ként, jódot, vasat, rezet, mangánt, céziumot, kobaltot, krómot. B1-, B2-, B6-, C-, és P-vitamin, cholin, fólsav, biotin is található benne.

A vérképzést segíti és vérzéscsillapító. A cékla javítja az idegműködést és az emésztést is. A cholin kitűnő tisztító anyag a májnak, a vesének és a húgyhólyagnak, és serkentőleg hat a test nyirokmirigyeinek munkájára.   Az ásványi anyagok nélkülözhetetlenek a haj, a körmök és az idegrendszer számára.

Hatása: antioxidáns, vérszaporító, részt vesz a sav-bázis egyensúly fenntartásában, a máj anyagcsere-folyamatait szabályozza, és a tumorsejtek szaporodását gátló hatású.

A céklalé kombinálva sárgarépa lével kitűnő májtisztító

Az antociánok a bogyós gyümölcsök (bodza, szeder, meggy, szõlõ, cseresznye, szilva), a padlizsán, a vörös káposzta, a retek, a cékla kékes-vöröses színét eredményezik. A leggyakoribb flavonolok a kempferol, a kvercetin és miricetin.

 Sárgarépa:

A sárgarépától jól tudunk fütyülni! Legalább annyira, mint nélküle! Az éleslátásban viszont segít!                                     A répát elsősorban szem (szürkületi vakság) és bőrproblémákra ajánlják, de további jótékony hatása, hogy csökkenti a vér koleszterinszintjét, hozzásegít a csontozat és a fogazat fejlődéséhez, savtalanítja a vért, ezzel elősegíti a máj működését, ami a bőr szépségén is észrevehető, immunserkentő, tisztítja a beleket, serkenti a mellékvese munkáját, és ezáltal a hasnyálmirigy működését is. A rákmegelőző hatása a magas béta karotin szinttel van összefüggésben, ez az egyik leghatékonyabb antioxidáns.                                                                                    Lassítja az öregedést.

Tartalmaz nagy mennyiségű karotint, B1-, B2-, B6-, C- és K-vitamint, valamint kalciumot, káliumot, magnéziumot, foszfort, nátriumot, krómot, bórt mangánt, rezet, cinket, folsavat és vasat.

Mivel a máj raktározza a nehézfémeket, ha le van terhelve a máj, bejutnak a sejtek közötti térbe, sárgarépa segít kivonni ezeket a fémeket.

Az utóbbi évek kutatásainak eredményeként felfedeztek a sárgarépában egy deukarin nevű vegyületet, amelynek a kutatók értágító hatását tapasztalták. Egy másik nemrég napvilágot látott tudományos szenzáció szerint a sárgarépában megtalálható falkarin nevű vegyület gátolja a rákos sejtek kialakulását.

Spenót : A spenótban többféle vitamin található, legnagyobb arányban a B-vitamin. A megfelelő mennyiségű B-vitamin bevitelnek köszönhetően a szervezet zsír-, fehérje- és szénhidrát-anyagcseréje lényegesen javul. Nem véletlen, hogy emellett a spenót magas antioxidáns-tartalma miatt is egyike a szuper-élelmiszereknek. Érdemes nyersen fogyasztani, mert hő hatására a vitaminok nagy része eltűnik belőle.

A spenót, bőséges forrása a vasnak és a klorofillnak, rostjai pedig tisztán tartják a bensőnket. Fogyasztása javasolt várandós és szoptató anyukáknak, a menstruáló nőknek, a növésben levő gyerekeknek, és mindazoknak, akik vérszegények. Mára köztudott, hogy a spenót vastartalma sokkal jobban megfelel az emberi szervezet szükségleteinek, mint a vörös húsok. A vas, azon kívül, hogy ellátja egészséges hemoglobinnal szervezetünket, élesíti a memóriánkat, és felélénkíti az agyműködésünket is.

Legalább tizenhárom féle flavonoid-vegyületet azonosítottak a spenótban, ezek antioxidánsok, melyek a rák ellen a legjobb harcosok.

A folsav, a béta-karotin mellett, növeli a vastagbél sejtjeinek ellenálló képességét a mutációval és DNS-károsodással szemben. Azoknál, akik béta-karotinban gazdag zöldségeket fogyasztanak, kisebb a vastagbélrák esélye, mint azoknál, akik nem esznek ilyen élelmiszert.

Jelentős mennyiségű B vitamin komplexet, Biotint (B7), karotinoidokat, A-, C-, és E-vitamint tartalmaz, nyomelemek közül szelént, rezet és krómot, valamint magnéziumot, Káliumot és vasat. Ca oxalát-ot. ,

Oxálsav miatt főve kőképző (Ca+oxálsav kőképző).Nyersen tisztítja a szervezetet, húgyutakat, jól hat vérszegénység, magas vérnyomás, és artrózis esetén.Emésztés serkentő (rost, B vitamin). Idegnyugtató (Bvitamin, Fólsav), fogyasztható hyperaktivitás esetén is. Cukorbetegség estén jótékonyan hat a vércukorszintre.Ehhez hozzásegíti a spenót króm tartalma, aminek tulajdonsága, hogy növeli a szövet inzulin érzékenységét (GTF), hatékonyabbá teszi az inzulint, valamint serkenti a hasnyálmirigyet az inzulintermelésre. Vérzés, vérzékenység (K-vitamin) esetén is javasolt, ezért nem javasolt alvadásgátlókkal sok spenótot fogyasztani.

– Csökkenti a hasnyálmirigy-, tüdő-, mell- és bélrendszeri daganatos megbetegedések kialakulását, leviszi a vércukorszintet, és serkenti a szervezet inzulinérzékenységét. Emésztést serkentő: Az oxálsav tartalmának köszönhető, hogy elősegíti a bélmozgást és ezáltal nagymértékben befolyásolja az emésztés gyorsaságát.

– A benne lévő antioxidánsok csökkentik az alacsony ill. magas vérnyomás által okozott fáradékonyságot. Védenek a különböző keringési-, és szív rendellenességekkel szemben; valamint elkerülhetőek az idegfájdamak, izomgörcsök magnéziumtartalma miatt. Hiperaktivitást csökkent: A spenót magas szerves só tartalmának köszönhetjük azt, hogy a gyerek hiperaktivitása csökken, ha spenótlevet itatunk vele. A sótartalom hat a vércukor tartalomra, aminek következtében a gyerek megnyugszik, személyiségi elváltozása megszűnik, könnyebben szocializálódik és kezelhetőbb lesz, fogékonyabb a tanulásban.
– Immunerősítő hatása van bioaktív összetételének, így védelmet nyújt daganatos megbetegedések ellen. Gombaellenes és antibakteriális hatása van. Nagyon jó a test elsavasodása ellen.

– Rendelkezik a két legjelentősebb “szemvédő” flavoniddal (zeaxantin, lutein). Mivel ezeket a vegyületeket csak táplálékkal együtt tudja felvenni testünk, így szemünk épsége nagyban függ étkezési szokásainktól.

– Vérzés és vérzékenység csökkentése: Az egyik legmagasabb K vitamin tartalmú zöldségünk a spenót. A K vitamin hiánya, mint tudjuk vérzékenységet okozhat.
Spenótot fogyaszthatunk saláta keverékben.

A Flavonoidokról az elmúlt években több kutatás és tanulmány is megjelent. A jelenlegi ismereteink szerint nagyon fontos szerepet játszanak az egészségünk megőrzésében és a betegségmegelőzésben.

Annyi jót és szépet mondtam el, hogy nem is lehet igaz, mint a Balzsamnál!

Emésztés, a belekben van az immunrendszer 75-80 %-a! Immunerősítő.

Méregtelenít, tisztít, lúgosít, hat a májra, bőrre, szemre.

Daganatos megbetegedések megelőzésére, esély csökkentésére: antioxidáns, A, E vitamin, nyomelemek, Se, Mn, flavonoidok.

Idegrendszer működése, B-vit, vércukorszint, oxigénellátás, vas.

Hormonrendszer, cukorbetegség, mellékvese működés, stressz.

Használhatja minden korosztály fizikai és szellemi teljesítménynövelésre, beleértve a sportolókat is, a gyerekeket és a felnőtteket, terhes és szoptatós kismamákat.

 

Az összes flavonoid mennyiség összehasonlítása (150 növény – öt leggyakrabban előforduló flavonoidvegyület: kvercetin, a miricetin , az apigenin, a kempferol és a luteolin) alapján a hagymafélék, a spenót, a zeller, különböző lencsefélék… a leggazdagabb forrásaink.

 

  1. táblázat: növényi élelmiszerek flavonoidtartalma (mg/kg)
Mima KVE HEM MIR LUT API Összes
Zöldségek
Brokkoli 15,4 30,8  nda  nd  nd 46,2
Karalábé 4,0 24,3  nd  13,0  nd 41,3
Fehérkáposzla 1,6 11,9  nd  4,2  nd 17,7
Vöröshagyma 121,5 2,6  nd  nd  nd 124,1
Lilahagyma 171,9 24,3  nd  nd  nd 195,6
Paprika 9,4 nd  nd  10,7  nd 20,1
Fodros saláta 35,0  8,4  nd  3,9  nd 47,3
Spenót 272,2  nd  nd  66,4  nd 338,6
Zellerzöld nd  nd  43,4  111,4 248 402,8
Zelter gyökér 1,8  nd  nd  nd 24,1 25,9
Fehérrépa 3,2  22,7  85,4  nd 154,0 265,3
Torma 5,7  25,7  nd  9,0 nd 40,4
Gyümölcsök
Alma 38,3  nd  nd  nd  27,0  65,3
Körte 24,7  nd  nd  nd  nd  24,7
Görögdinnye nd  nd nd  nd  18,4  18,4
Sárgadinnye nd  nd  nd  nd  25,8  25,8
Szilva  23,3  nd  nd  nd  nd  23,3
Sárgabarack  11,5  nd  nd  nd  nd  11,5
Meggy  29,2  nd  nd  nd  nd  29,2
Szeder  14,0  nd  638  nd  nd  650
Eper  9,0  nd  994  nd  nd  1003
Dio  nd  nd  4565  nd  nd  4565
Kivi  nd  nd  nd  nd  23,3  22,3
Banán  nd  nd  22,8  nd  nd  22,8

 

• A Flavil termékek

 Magyar termékek és OÉTI által ellenőrzött bio gazdaságokban termesztik az alapanyagokat. Ízletes, szinte minden életkorban jól fogyasztható. Hazánkban termesztett, növényekből sajtolt, természetes úton, kémiai vegyszerek nélkül állítják elő a készítményeket.Röviden a vitaminokról, flavonoidokrólA hajósok a hosszú utazások alatt kevés friss zöldséghez jutottak, a skorbut rettegett betegség volt, mely halálozással is járt. Kb. 200 évvel ezelőtt tapasztalatok alapján megállapították, hogy a hagymában, fokhagymában, zöld növényekben olyan hasznos anyagok vannak, melyek a skorbut kialakulását megelőzik. Későbbiekben friss zöldségek nélkül hajó nem indulhatott felfedező útra. A zöldségekben, hagymában létfontosságú vitaminok vannak. Ezek közül az egyik a C–vitamin, és a flavonoidok voltak.

A C–vitamin

Kémiai szerkezetét 1928-ban Szegeden Szent–Györgyi Albert (Nobel–díjas kutató) fedezte föl és írta le, valamint tisztázta az anyagcserében betöltött szerepét. A szegedi paprikából vonta ki a C–vitamint.

Később tisztán elő is tudták állítani (ez az Ascorbinsav), de hatása nem volt olyan széleskörű, mint a tisztítatlan, paprikából kivont vegyület és tovább folytatódtak a kutatások. 1936-ban sikerült a citrusfélékből kivonni egy másik fontos vegyületet: A flavonoidokat=P–vitamint (P-permeabilitás faktor), amit C2 vitaminnak nevezett el, mely az erek, hajszálerek törékenységét csökkenti.

Számos flavonoid vegyület képes a C–vitamint stabilizálni, hatását fokozni. A flavon sárga színűt jelent, ezért nevezik összefoglaló néven FLAVONOIDOKNAK.

A flavonoidok gyűrűs vegyületek. Ezek a növény vízben oldódó festékanyagai, melyek lehetnek sárgák, pirosak, lilák, kékek. A növényi anyagcsere másodlagos termékei. Szerepük szerint a növényi sejtekben alapvető védelmi funkciót töltenek be. Festékanyagok, melyek a túlzott fénytől védik a növényt, UV fény ellen is védenek.

A bioflavonoidok szerepe

  1. A C–vitamin hatását erősítik, ezáltal javítják az érfalak rugalmasságát, így helyreáll azok működése. Javul az áteresztő képességük ezáltal jobb lesz a körülötte levő szövetek anyagcseréje, valamint kismértékben csökkenhet a magas vérnyomás annál, aki rendszeresen fogyaszt zöldségeket, gyümölcsöket.
  2. Visszerek esetében csökkenhet azok gyulladása is.
  3. Hatásuk közé tartozik még a görcsoldás, vízhajtás is, de ennél jóval több is ismert.
  4. Mikroorganizmusok, csigák, rovarok, gombák, baktériumok, vírusok ellen nyújtanak védelmet a növényeknek.
  5. Szerepük még, hogy a növényi anyagcserében, enzimfolyamatokban vesznek részt, de jelző-funkció szerepük is ismert a nitrogénmegkötő baktériumok számára.

A gyűrűs alapvázhoz legtöbbször cukormolekula (glikozid) kapcsolódik és ezek a leggyakrabban előforduló flavonoid vegyületek.

Ma már több mint 4000-féle különböző szerkezetű flavonoidot ismer a tudomány. A kutatások a hatásaikról azóta is folynak. Több nagyobb csoportjuk ismert, néhányat a teljesség igénye nélkül ismertetek.

Flavanonok

A heszperedin és naringenin glikozidos vegyületei a citrusfélék ízét alkotják. A grapefruitban keserű, a narancsban íztelen. A csicseriborsóban, köményben, galagonyában, berkenyében, borsban, édesgyökérben (Herbalance szirup alkotója) is flavanon van.

Flavonok

A növényi szövetek színének kialakításában vesznek részt, amennyiben nagy koncentrációban vannak jelen fémionokkal alkotnak komplexeket, de ehető növényi részek ízének kialakításában is szerepet játszanak. Vannak keserű ízű citrus flavonok, de mások (neodiozmin, roifolin) csökkentik más keserű anyagok ízét például a koffeinét, kininét, szacharinét.

A flavonok gabonafélékben, gyógy- és fűszernövényekben (kakukkfű, rozmaring), zöldségekben fordulnak elő a leggyakrabban, de megtalálhatók a spenótban (apigenin) – Green termékek, a petrezselyemlevélben (luteolin) Kurkuma-Petrezselyem.

Flavonolok

Minden növény szintetizál flavonolont, a legismertebbek a kvercetin és kempferol. A kvercetin minden zöldségféle leveleiben (Zeller) és gyümölcsben szerepel. Kempferol: gyümölcsökben, gyökér és levélzöldségben, hüvelyesekben, fűszerekben gyakori. Izoramnetin a borsóban, hagymában található. A miricetin kukoricában, bogyós gyümölcsökben, teában nagy mennyiségben található főleg a gyümölcsök héjában dúsulnak.

Antocianidinek

Virágszirom festékanyagok, de bogyós gyümölcsökben is előfordulnak. Bodza, szeder, meggy, berkenye, szőlő, szilva, padlizsán, vörös káposzta, retek, cékla színét is az antocianidinek adják.

Ezek az antocianidinek fémionokkal alkotnak vegyületeket (vas, magnézium, kalcium), így értékes ásványi anyag források az ember számára.

A gyümölcs érése kapcsán ez a komplex vegyület mennyisége fokozódik a termésben általában a héja alá dúsul. Lágy húsú termésben az egész gyümölcsben egyenletesen található.

A zöldségek közül a vöröskáposztában, retekben, lila hagymában, rebarbarában, vörös babban találhatók ezek a vegyületek.

Favan-3-olok, Katechinek

Bonyolult szerkezetű flavonoidok. Elsősorban fiatal levelekben, de legtöbb gyümölcsben is előfordulnak.

Alma, feketeribizli, fekete szeder, áfonya, szőlő, barack, szamóca, gabonafélékben (cirok, árpa), vörös borban fordulnak elő a flavan3-k. Katechinek a zöld teában (Green termékcsalád) találhatók.

Élelmiszereink flavonoid tartalma:

  • A növényi olajakban, az olívaolajban van a legnagyobb mennyiségű, mely a feldolgozás során csökkenhet.
  • Gyógynövények közül a Gingko biloba (Páfrányfenyő) is jelentős mennyiségben tartalmaz flavonoidokat.
  • A vegyes virágmézben apigenin és kvercetin flavoniod található.

A flavonoidok hasznosulása az emberi szervezetben:

Még ma is vizsgált, kutatott téma. A hasznos bélbaktériumokon, a máj, és veseműködés kapcsán átalakulnak, de az összhatás mégis eredményes.

Ezt az úgynevezett Francia paradoxon is bizonyítja. A francia táplálkozás nehéz, sokszor zsíros ételekből áll, mégis jóval alacsonyabb a szív- és érrendszeri halálozás, mint Amerika vagy Európa nyugati területein. Ezt a kicsit több zöldség fogyasztás és a kultúrált, flavonoidokban gazdag, könnyű vörös bor fogyasztásának köszönheti. Ez a tény már tudományosan is elismert, bizonyított.

Finnország is példa lehet. 30 évvel ezelőtt hasonló megbetegedési és halálozási arány volt a szív- és érrendszeri betegségekben, mint ma hazánkban. Ott a helyes gazdaságpolitika és a megfelelő oktatás, tájékoztatás meghozta az eredményt. Ma Európában a finnek állnak a legjobb helyzetben vannak egészségügyi szempontból.

Táplálkozásukban a jóval több zöldség, gyümölcs, kevesebb, de jobb minőségű fehérje (házi tenyésztés és vadhúsok), kevesebb só-bevitel, valamint a kulturáltabb alkoholfogyasztás 30 év alatt megváltoztatta a megbetegedési, halálozási arányokat.

Resveratrol (Polifenol vegyület)

Szintén a növényekben előforduló, nem flavonoid típusú, de a polifenolok közül kiemelkedő vegyület. Főleg a gyümölcsök, termések héjában a héj második, harmadik sorában fordul elő. Főleg a szőlőben, vörös szőlőben, vörösborban, magban, kocsányban található meg.

A növény immunválaszként termelt vegyülete, mely a fertőzésektől védi. Mennyisége a klíma, a talaj és a növénykezelés (kevés permet) függvénye.

Hatásai az embereknél – csökkenti a vérlemezkék (thrombocyták) összetapadását, ezzel a trombózisok kockázatát. Állatkísérletekben: csökkenti a rákkeltő anyagok szintézisét.

A flavonoidok tudományosan igazolt hatásai embernél:

  1. Antioxidáns (szabadgyökfogó hatás)
  2. Immunrendszer erősítő, gyulladáscsökkentő hatás.
  3. Antiallergen hatás.
  4. Enzimek aktivitásának módosítása (kóros irányba tolódás gátlása)
  5. Vírus és baktérium ellenes hatás
  6. A bél hasznos baktérium flórájának támogató hatása (INULIN)
  7. Májműködés, máj méregtelenítő munkájának fokozása.
  8. Az erek, hajszálerek áteresztő képességének javítása, érelmeszesedés gátlása.
  9. A fenti tulajdonságok egymással szorosan összefüggnek és egymás következményei. Májvédő hatás a szabad-gyökfogó hatással, az allergia ellenes: egy enzimgátlással (lipooxigenase gátlással) magyarázható.

A helyes táplálkozás és életmód mellett a betegségek megelőzésében komoly szerepe lehet ennek a készítménynek is.

Sok olvasónak, munkatársnak első olvasásra nehéz és bonyolult ez a téma. Sokan viszont részletes információkra kíváncsiak. A lényeg az utolsó 9 pontban van.

A legújabb termékeink

FLAVIL FEKETERIBIZLI ITALKÉSZÍTMÉNYFEKETERIBIZLI PÜRÉKÉSZÍTMÉNY

Összetétele: 
Sajtolt gyümölcs és gyümölcslé.
C–vitamin 52 mg / 15 ml
Polifenol tartalma kiemelkedő
B1-, B2-, P-vitamint, prokarotint (A–vitamin provitaminja) tartalmaz
Mivel kicsit fanyar ízű kilogrammonként 3,4% bionádcukorral ízesítik a feketeribizli pürét, az italkészítmény cukormentes.

Ital készítmény fogyasztási javaslata:
Felnőtteknek 1 evőkanállal naponta
Gyermekeknek 10 hónapos kortól 2×7,5 ml (2×1 teáskanállal)

Püré készítmény fogyasztási javaslata:
Felnőtteknek 2×1 evőkanál naponta
Gyermekeknek 10 hónapos kortól 3×1 teáskanállal (más gyümölcs mellé is keverhetik: alma, kiwi, banán, hogy savanykás ízét elfedje)

Náthás téli szezonban napi rendszerességgel fogyaszthatjuk vagy a pürét vagy az italt, de megosztva is lehet. Reggelire az italt más gyümölcslével keverve, délután a gyümölcspürét más gyümölcsökkel.

ELLENJAVALLAT: INZULINOS CUKORBETEG

FLAVIL KÉKSZŐLŐLÉ ITALKÉSZÍTMÉNYKÉKSZŐLŐ PÜRÉKÉSZÍTMÉNY

A vörösbor kismennyiségű jótékony hatását a francia paradoxonból már ismerhetjük, de sokan alkohol tartalma miatt nem fogyaszthatják. Ezt küszöbölhetjük ki a préselt szőlő levével és pürével.

Minden korosztály fogyaszthatja gond nélkül. Természetes gyümölcscukor tartalma miatt INZULINOS CUKORBETEG IS FOGYASZTHATJA.

Összetétele: Polofenolban, antioxidánsokban gazdag gyümölcskészítmény

Felhasználása
Felnőtteknek 1 evőkanál az Italkészítményből vagy Püréből 2×1 evőkanállal
Gyermekeknél 1 éves kor felett:
Szőlőléből: 2×7,5 ml (2×1 teáskanállal)
Püréből: 3×1 teáskanállal
Szintén keverhetjük más gyümölcsökkel is, de ennek íze édesesebb.
3 éves kor felett kenyérre is kenhetjük lekvár helyett.

A fenti szakvéleményeknek komoly kutatási és szakirodalma is létezik. Ezek közül néhány:

  • Orvosi Hetilap: 2002.03.07
    Dr. Lugasi Andrea: Az élelmiszer eredetű flavonoidok potenciális egészségvédő hatása (Fodor. J. Közegészségügyi Központ Budapest OÉTI )
  • Dr. Erdős Sándor: A flavonoidok az egészség megőrzésében és a betegségek megelőzésében.
  • Dr. Horváth István: A Flavin származékok kutatása.

Dr. Mészáros Zsuzsanna